2009. december 27., vasárnap

Tésztában sült bazsalikomos-kapros lazac

A minket kiszolgáló hölgy gondos, óvó mozdulattal emelte át a jégágy felett ezt a majd két kilós filét, mintha csak egy újszülöttet adna tapasztalatlan kismama karjaiba. Én pedig izgalomtól elszorult torokkal, gyengéden fektettem a kosárba, és közben arra gondoltam, hogy ez az a kivételes eset, amikor értelmet nyer a lazac szín.

A nálunk karácsonykor uralkodó bábeli hangulat elég nehezen egyeztethető össze ennek az ételnek az előkészületeivel, vagy legalábbis az én képességeimet látszott egyes pillanatokban meghaladni, de egy kis segítséggel végül minden jól alakult, és mindenki elégedetten pihegett a vacsora végén. Az már más kérdés a szentesti vacsorával kapcsolatban, hogy 1) a hajnali negyed kettő még szentestének számít-é, továbbá 2) ilyen időpontban hívhatjuk-e egyáltalán vacsorának. Mindenesetre nálunk így történt, és azonnal muszáj megjegyeznem, hogy 1) nem kifejezetten az étel miatt csúsztunk meg ennyire, hanem mert idén is képtelenek voltunk összeszedni magunkat a délutáni pihenőből és 2) ez már semelyikünk szerint nem normális. Bízom benne, hogy eme, mély egyetértésben fogant észrevétel az első lépés a normalizálódás felé. Jövőre újból nekifutunk.

A lazacról még annnyit, hogy ez volt az első Gordon Ramsay recept, amit kipróbáltam, és ha nem is annyira egyszerű, mint ahogy ezen - az amúgy nagyon hasznos - videón tűnik, azért nem is túl nehéz. Egy biztos: nem csak karácsonykor éri meg a befektetett energiát.

Tésztában sült bazsalikomos-kapros lazac

(eredeti recept itt)

Mielőtt nekiugrana bárki, javaslom a videó megtekintését, sokkal könnyebb / érthetőbb lesz minden.

Hozzávalók

Lazachoz

kb. 1 kiló lazacfilé, bőr nélkül

60g sózatlan vaj, szobahőmérsékleten

10g friss bazsalikom, finomra aprítva

5g (lehetőleg friss) kapor, finomra aprítva

1 citrom reszelt héja

1 ek. magos mustár

500g (sós!) linzertészta (készen vásároltan vagy recept ld. alább)

1 tojás

Olíva olaj

Só, bors

Körethez

750g krumpli (eredetileg újkrumpli)

10g friss bazsalikom, aprítva

5g (lehetőleg friss) kapor , aprítva

1 nagy csokor brokkoli

2 gerezd hámozott fokhagyma, finomra aprítva

Linzertésztához

(kb 500g lesz)

35 dkg finomliszt

17,5 dkg vaj

2 tojás sárgája

2-3 ek. jéghideg víz

2 csipet só


Elkészítés

  1. Először a tésztát készítem el. Nagyon egyszerű, a hozzávalókat kemény, fényes gombóccá gyúrom, és hűtőben minimum fél órát pihentetem.
  2. Nekilátok a lazacnak: a fűszervajhoz kikeverem az aprított bazsalikomot és kaprot a vajjal, belereszelem a citromhéjat, majd ízlés szerint sózom, borsozom.
  3. A lazacot leöblítem, és papírtörlő segítségével teljesen szárazra törlöm mindkét oldalát.
  4. A halat két nagyjából egyenlő méretű téglalapra vágom. a felső oldalukat (azaz nem azt az oldalt, ahol a bőr volt) megsózom, megborsozom.
  5. Egyik téglalap felső oldalát megkenem a fűszervajjal, a másikat magos mustárral, majd – mintha csak szendvics lenne – egymásra helyezem őket. A hal tetejét is sózom, borsozom.
  6. A linzertésztát liszttel megszórt deszkán kinyújtom kb 3mm vastagra.
  7. A közepére ültetem a lazac-szendvicset.
  8. A lelógó, egyenetlen részeket levágom a tészta szélén, ezekre nincs szükség.
  9. Felverem a tojást, és ecset segítségével megkenem vele a lazac körül elterülő tésztát, sózom, borsozom, majd, mintha csak egy csomag lenne a lazac, becsomagolom a tésztával.
  10. Oldalt a felesleges részeket levágom. A lényeg, hogy a hal minden oldala egyenletesen, és jól körbe legyen zárva a linzertészával. Megkenem a külsejét is tojással.
  11. A csomagot megfordítva (tehát a "csomagolás" szélével az alján) sütőpapírral bélelt tepsibe ültetem, tetejét körbe megkenem tojásal, sózom, borsozom, majd egy kés segítségével finoman rácsos mintát karcolok bele.
  12. 200 fokon 25-30 perc alatt (vagy amíg a tésztakéreg aranybarna nem lesz) készre sütöm.

Míg sül a hal, elkészítem a köretet:

  • A krumplit megmosom, és puhára főzöm (ha nem újkrumplit használunk, akkor én hagyományos, hámozott, kockákra vágott krumplit javasolok. (Most tört krumpliként készült, de szerintem előbbi módon jobb lenne.) Ha megpuhult, alaposan lecsepegtetem, tálba teszem, megöntözöm olívaolajjal, bekeverem az aprított zöldfűszerekkel, sózom és borsozom.
  • A brokkolit rózsákra szedem és forrásban lévő vízben kb. 3 percig főzöm (hogy még pont roppanjon). Ha kész, alaposan lecsepegtetem. Olajon megfuttatom a fokhagymát, majd hozzáadom a brokkolit, sózom, borsozom és további egy percig pirítom.

Eddigre a lazac elkészül, kiveszem, hagyom egy pár percet hűlni, és szeletelem.

A hal-szeletet fűszeres burgonyával és brokkolival az oldalán tálalom.

Tipp: Anyukám gyorsan kevert mellé egy kis joghurtos alapú öntetet, kaporral, mustárral, sóval és borssal. Nagyon finom volt, szerintem a zöldséghez nagyon kellett.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin