2009. november 3., kedd

Pirított diós - tárkonyos csirkekrém

Bevált recept a legendás, frissen diplomázott, Rózsa utcás érából, amikor majdnem minden buli a hetedik kerületben kezdődött és/vagy ért véget…

Most ha azt mondanám, hogy ennek az ételnek köszönhetem, hogy tudom, micsoda energiája van a kézzel, szeretettel érintett ételnek, az elég hülyén hangozna. Márpedig ez tulajdonképpen így van, azzal a helyreigazítással, hogy nem az ételnek jár a hála, hanem Huginak, aki 1) megszerezte a receptet a sarki gourmand szendvicsbárból 2) email formájában megosztotta azt velem és külön felhívta figyelmemet az iménti igazságra.

Tehát éljen a Hugi, a Rózsa utca, meg a szendvicsbár, aminek a nevére persze régen nem emlékszem.

Igazi bulikaja, nem az előremindentelkészítős, hanem az önkiszlgálós fajta, egy nagy tállal a konyhapulton / asztal közepén, mellé kiszórva pár életlen kenőkés, szalvéta, másik oldalt egy deszkán felszeletelt kenyér, aztán aki arra jár, rárabol, és megszerkeszti magának a szendót (vagya buli előrehaladtával alternatív segédeszközökkel, egyenesen a tálból falatozik). Mellé most egy egyszerű zöldsalátát kevertem, de mezei csemegeubival is isteni.

Ja, a tárkony mennyisége senkit ne ijesszen meg, én is megtorpantam anno, de kell az, kell az.


Pirított diós - tárkonyos csirkekrém

Hozzávalók

(egy bazinagytálnyi mennyiséghez - kb. 8 ember tuti jól lakik vele, egy vekni kenyérrel)

1 kg filézett csirkemell

Fél liter tejföl

1 üveg majonéz (kb. ugyanannyi, mint tejföl)

1 csomag (7g) szárított tárkony

Kb 20 dkg dió

2-3 szár angol zeller, alaposan megmosva, finomra aprítva

Só, bors

Sütéshez olívaolaj

1 lime

Tálaláshoz:

1 vekni kenyér vagy 2-3 rúd bagett,

Saláta: rukkolás bébi spenót saláta olívaolajos-balzsamecetes öntettel (vagy ami tetszik)



Elkészítés:

  • A csirkemelleket vékony szeletekre szelem (széltében, nem hosszában), borsot őrölök rájuk, és a szeleteket forró serpenyőben, olívaolajon szép pirosra sütöm. Ha átsült a hús, meghintem sóval és félreteszem hűlni.
  • A diót felforrósított, száraz serpenyőben megpirítom, majd durvára, éppenhogycsak megdarálom. A cél és a lényeg, hogy maradjanak nagyobb diódarabok is.
  • Zellerszárakat alaposan megmosom, és vékony szeletekre aprítom.
  • A már langyos csirkemell szeleteket apró darabokra tépkedem. Nem késsel vágom, ez fontos. Érdemes kézzel dolgozni, valahogy ízre és állagra is jobb lesz , ha az ujjunkal csipkedjük cafatokra.
  • Tejfölt a majonézzel összekeverem, hozzáadom a csirkét, a tárkonyt, zellerszárat, diót és alaposan összekeverem.
  • Innentől ízlés kérdése: sózom, borsozom, és (én) kb fél kövér lime levével is megöntözöm.
  • Szobahőmérsékleten az igazi, de a hűtőben érés sem árt neki, szóval ideális esetben kicsit ér a hűtőben, és tálalás előtt fél-1 órával már a konyhapulton levegőzik.
  • Jófajta kenyérre kenve, vagy annak kíséretében, salátával együtt a legjobb.

1 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Ez egészen fantasztikusan hangzik, tuti lesz a héten! :)

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin