2009. augusztus 31., hétfő

Indulamandula: Szlovénia (Seafood madness)



Újra itt, újra bréking: a Szlovéniában eltöltött 5 nap alatt akkora lendülettel ugrottam előre seafood terepen, mint ahogyan egy vállról indítható rakéta startol egy erősen hátszeles napon.



Konklúzióm röviden:
Ami jó, az jó. A seafood nagyon jó. Szlovénia szintúgy.


Konklúzió picit bővebben:
Ritkán gondolom, hogy a szavak börtönként korlátoznák az élmény határait, de az út során szerzett gasztroélmények ill. a mindenhonnan zabolázatlanul ránk zúduló szépség pont ilyen eset. Továbbá - gasztrovonalon folytatva - megértettem, hogy valóban nagyobb flash egy seafood tál adta élményen osztozni, mint egy tál répacurry-n. (Na igen, ez így utólag elég evidens... Elvégre a józan ember sem érti, min röhög a bedzsózott másik, nem?)





Jöjjenek hát a meghatározó és kevésbé meghatározó élmények, amik ebbe a megvilágosult tudatállapotba kergettek, szépen sorjában.




Van olyan szerelem, amihez be kell érni. A Fésűkagylónak sokat kellett rám várnia, de lámlám, a türelem Gourmandulát terem: az amerikai álom megtestesítőjeként, a semmiből előtörve lett egyik napról a másikra az új verikedvenc ételem. Ha valaki azon filózna, hogy hogyan lehetne levenni a lábamról, STOP, ne gondolkodjon annyit, egyet mondok: két scallops. (Azt se bánom, ha valaki megbánt, feltéve, hogy így engesztel utána ki…)
Kóstoltam natúr sütve, sajtszószban sütve, de amitől abszolút és tartósan elgyengültek a térdízületeim, az a házi készítésű, petrezselymes-fokhagymás vajba forgatott változat volt. (Cs is the maaan :))





A tintahal és a közöttem szövődő viszony is egyre komolyodik, fésűkagyló után immáron eza legkedvesebb állat, és a kutyával ellentétben határozottan az az érzésem, hogy ha tartanék sajátot, nem sajnálnám levágni. A képen látható paradicsomos változat emlékétől a boldogságos könnycseppek készségesen sorakoznak fel a könnycsatornáim kijáratánál, még jó, hogy van az önkontroll. A fehérboros-chilis szószban készült verzió gondolatára az agyam érzelmekért felelős félteke szintén kellemes bizsergéssel jutalmaz. Hamarosan újra elkészül mindkettő, és akkor receptet is mellékelek.


Kagyló: kicsit olyan enni, mintha egy leszakadt fülből csipegetném ki a cuccost, és ezen a képen egyáltalán nem segít az a vajas-fehérboros szósz, ami lecsepeg róla. De igazából amilyen szarul nézett ki ez régen, annyira nagyon nagyon ínycsiklandóan finom most.




Garnélarák: ha valaki megpucolja helyettem, akkor 10 pontos. Ha nekem kell megpucolnom és ráadásul az állat úgy halálozott el, hogy az esedékes bélürítés még pont nem történt meg, ez némiképp képes belepiszkítani az összhatásba, de alapjában véve így is minimum 9 pontot érdemel.

Hal: kábé tízszer megkérdeztem, de még mindig nem sikerült megjegyezni a nevét azoknak a fajtáknak, amiket kóstoltam. A házi készítésű volt - számomra – messze a legfinomabb: hasában citrommal, provanszi fűszerrel hintett vajon pirult. Az eredmény mesésen omlós, vajpuha falatok.




Junkfood: Bledben is van sramli zenész és giroszos, na ez a kombó egészen balatonos volt. Főleg a löncshús a pitában. (Nem úgy, mint egy fél kiló tonhallal megpakolt tunaburger. yesss.)



Itallap

Bor: biztos én vagyok tájékozatlan, mert nem tudtam, hogy létezik szlovén bortermelés, méghozzá nem is rossz, ellenben állítólag elég jó. Hát, mi csak egy termelőnél teszteltünk, de ott igen alaposan, és az valóban és tényleg remek volt.

Bohonji forrásvíz. Csak én voltam régen kirándulni a hegyekben, vagy manapság már tényleg ritka, hogy a csapból ingyen jön a forrásvíz? Nekem nagyon bejött.

Vodka-gyömbér: pont olyan, mint itthon. A globalizáció gyümölcse, ugyebár.


Ráadás: megvettem életem első saját csomag epres gumicukrát. Nem szlovén, távolról sem kifinomult, de hát mit tegyek, a ragadozóra váltásommal egy időben a műanyagkaják is elkezdtek vonzani.


***

Egyelőre ennyi. A nyárnak vége, egy ideig most nem utazom semerre, ellenben újra beveszem magam a konyhába. Szal receptek coming up szépen sorjában, ezt meg most tekintsük mézesmadzagnak.

És mivel úgy belejöttem a kollázskészítésbe, hogy nem bírok leállni, íme egy ráadás hangulat-válogatás Szlovéniáról. Ja, meg még azt is akartam mondani, hogy jó lehet pirani lakosnak lenni.


2009. augusztus 2., vasárnap

Vodkás-paradicsomos-tonhalas fusilli



Az étkezési szokásaim radikális megváltozásáról szóló minden eddigi teóriám kuka. A gasztronómiai megkergülés peremén állok, itt szédelgek, lábam alatt szakadék, de érdekes, hogy a zuhanásnak effajta lehetősége egyáltalán nem hat ijesztőleg, inkább a búvárok által ismert nitromámorként jellemezném, ha már valamilyen legális bódulati állapotra kell mindenáron hasonlatot találnom.



Az úgy kezdődött, hogy B és J egy doboz paradicsomos tésztával a hóna alatt érkezett Soundra. Mármint nem oda, hanem előtte hozzánk, a szállásra. (Pontosítok, még mielőtt valaki azt találná hinni, hogy a családom sarjai ételhordóval a hónuk alatt járnak fesztiválozni.)

Megörültem a kajának, alá is merítettem az első kezem ügyébe kerített evőeszközt a B tányérján tornyosodó penne halomban. 'Ó, ebben van csirke is? ... Jujj. Ühhh.' Megállt a számban a cucc, riadt csincsilla tekintettel néztem B-re. 'Ez tonhal, ugyeeee?!



És itt álljunk meg egy pillanatra. A hal és az én viszonyomról nem írtam még soha (halottról jót vagy semmit). Nem tudom, valakinek feltűnt é, de eme kategória teljes mértékben száműzve volt a gourmanduláról. Nem véletlenül.



A hús téma lerágott csont, újra eszem, ok. De itt vannak a halak, meg a mindenféle tengeri herkentyűk, amik nem ideiglenes száműzetés áldozatai, mellőzésük jóval inkább születési rendellenességnek tudható be. Merthogy a halak/seafood eredendően kitiltott tételek voltak a konyhámból, a tányéromról, illetve az egész életemből, unblock, méghozzá születésem pillanatától fogva. Nem nagyon tudom megmagyarázni, de minden vízből jött cuccnak valami olyan gyomorforgató, penetráns szagát véltem érezni/ízlelni, ami nemcsak képtelenné tett a fogyasztásukra, de már az is nehézséget okozott, ha valaki velem egy helységben halat evett.



És akkor jön egy ilyen falat tuna, és én hirtelen azon kapom magam, hogy nem kerülget tőle a hányinger, sőt, kifejezetten izgalmasnak találom az ízét. Rákattantam!



Úgy látszik, a húscunami hihetetlen módon, de magával mosta a seafood gátakat is. Én még mindig nem értem, mi történt, de aki ismer, az most fogjon padlót önként, mert az elmúlt 2 hétben a tonhal a mindennapi rutinom részévé vált, sőőt, még tintahalat és rákot is ettem. Fokozzam? A tonhalat ráadásul többször sk is készítettem, és mindezt nem pisztollyal a halántékomon, állig gumiruhában és maszkban, hanem 40 fokhoz méltó minimális fedőruházatban, saját vágytól vezérelve, kifejezetten derűs arccal.



Költői kérdésem csak az lenne az űrbe, hogy most akkor a szervezetem vajon egy biológiai (kémiai, vitamin, omega3, mittomén) hiányt kíván pótolni ily hirtelen erőszakkal, vagy az agyamban kattant meg valami, mondjuk a sok elszenvedett fejre mért tockos hatására? (G rossz szokása, hogy tockost ad, ha úgy találja, hülyeséget mondtam, és mivel ilyen egészen sokszor adódik - - mármint, hogy azt gondolja, hülyeséget beszélek, nem az, hogy az tényleg hülyeség lenne, bár persze ez nézőpont kérdése-, így gondoltam, az is lehet, hogy kumulálódtak az eddigi verések, és ez csapott át agybajba.) Pszichológia szakot és orvosi egyetemet végzett olvasóimtól várom a lehetséges megfejtéseket. G, te ne nyilatkozz, jelen pillanatban kizárólag ronthatsz a helyzeteden.



Akár kibogozzuk a szálakat, akár nem, az óriási premier nem maradhat el a Gourmandulán!

Íme, első vízi állatból készült receptemként jöjjön a legeslegszuperebb tonhalas tészta, amit valaha ettem/készítettem. Viszonyítási alap híján ugye egészen rizikómentes ilyet állítani, de jó jel, hogy a fazék mindkét alkalommal fényesre ürült, azaz másoknak is nagy valószínűséggel ízlett, vagy/és hát persze farkaséhesek voltunk az egész napos strandolások után.


Megjegyzések:

1. Persze, persze, bármilyen tésztát használhatunk, de kétség nem fér hozzá, hogy fusillivel lesz a legjobb. Miért? Mert a fusillinak a csavar-mélyedései pontosan arra lettek kitalálva, hogy oda a sűrű szósz szépen befészkelje magát, ezzel minden falatot orgazmikus élménnyé téve.

2. A vodkáról már a múltkor is írtam: vidámabb nem, de valahogy kerekebb lesz tőle minden.

3. Ismét megragadom az alkalmat, hogy kiálljak a hámozott paradicsomból készült szószok mellett. Ha van plusz 5 percünk, egyáltalán nem egy nagy meló a pucolás, és egyszerűen jobb így a szósz!

4. Létrehoztam a "tengeri cucc" címkét. Némmá, miből lesz a cserebogár... :)))



Vodkás-paradicsomos-tonhalas fusilli


Hozzávalók 4 szemlélyre

Kb. 10 szem (1,0-1,3 kg) paradicsom (ízlés kérdése, ki mennyire szószmániás)

2 nagyobb fej hagyma, finomra aprítva

2 kövér gerezd fokhagyma, finomra aprítva

Kis marék friss bazsalikomlevél, finomra aprítva

Kis marék snidling, finomra aprítva

160 g (2x80 g-os doboz) tonhal – natúr lében eltett (azaz nem az olajos) változat

1 doboz (500g) fusilli durumtészta

1 nagyobb kupica vodka (opcionális) vagy fehérbor (szintén opcionális)

Fekete olívabogyó (opcionális)

Olaj, só, bors

Parmezán (tálaláshoz)


Elkészítés:

  • A paradicsomokat nagyon forró vízbe dobom, és pár percig állni hagyom, majd egyenként kiemelve, egy könnyed mozdulattal eltávolítom a héjukat.
  • Botmixerrel pürésítem a szószt (nem viszem túlzásba, szeretem, ha picit darabos marad)
  • A felaprított hagymát/fokhagymát olajon dinsztelem, felöntöm a vodkával (vagy kb fél deci borral), félrehajolk a felcsapó vodkagőz elől, kb.15 mp után felöntöm a paradicsompürével.
  • Sózom, majd szellőző fedővel letakarva (én wokban készítettem, egy olajvédő fedővel a tetején), kb fél óra alatt összefőzöm. A szellőző fedő azért jó, mert ha túl leves lenne a paradicsom, akkor a felesleges lé főzés közben szépen elpárolog, az eredmény pedig egy kellemesen sűrű állagú szósz lesz.
  • A halakról leöntöm a sós vizet, és elkeverem a szószban.
  • Legvégén belekeverem az olívabogyót (ha eszembe jut), ha szükséges, sóval igazítok, belekeverem a friss zöldfűszert, legvégül pedig a készrefőzőtt tésztával alaposan elkeverem (hogy minden tésztajáratba jusson a szószból!).
  • Tálaláskor kevés parmezánt reszelek a tetejére.

Voila! :)


LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin