2009. február 20., péntek

Szilvia féle sajtos lepény (Quiche goudával és lilahagymával)



A minap valaki azt találta hangosan hinni, hogy a quiche valami halféleség, amin csak azért mosolyogtam, mert anno, a floridai vendéglátóiparban történő debütálásom kínos napján én is hasonlóképp találtam definiálni az elegánsan hangzó „today’s special”-t. Igaz, én ezt nem csupán hangosan gondoltam, helyette nem átallottam egyenesen az érdeklődő vendég irányába zúdítani tévhitem, aki ezek után csirkés szendvicset rendelt, és akit azóta, nagyon remélem, valaki felvilágosított, hogy a quiche igazából francia lepény, rendszerint valamilyen tojásos-tejszínes-sajtos alapú töltelékkel tuningolva.

A neve elegáns, az íze csodás, ráadásul szinte elronthatatlanul könnyű.

Fantáziadús, mint egy szendvics, számtalan féle töltelékkel készülhet, bátran lehet kísérletezni: ha betartjuk az alaprecept (tejszín/(tejföl)/tojás) arányokat, jól összedolgozzuk a masszát, és előre párolt/blansírozott/sütött alapanyagokkal dolgozunk (cukkíni, brokkoli, spenót, csirkehús, stb.), tényleg nem sülhetünk fel.

És ha még ez sem lenne elég, kitűnő lehetőség a maradékok nemes felhasználására, másnap, hidegen vagy melegen is remek, könnyen csomagolható, szállítható.


Kis háttér

A quiche a franciák nemzeti büszkesége, szal biztos lenne olyan büszke gall, nem is egy, aki a guillotine-t választaná, ha megtudná, amit most én, azaz hogy eredetét tekintve nem elhanyagolható a német hatás, a név pedig levezethetően germán gyökerekből fakad.

Ugyanis a quiche (kís) eredetileg Lotaringia vidékéről származik, ahol – határvidékre jellemzően - erősen keveredik a francia és német kultúra. (Tudta valaki, hogy azért Lotaringia, mert Lothar uralkodó kapta meg a földet, vagy csak én vagyok műveletlen…?) Szóval még az is simán lehet, hogy az eredetileg nem sütőben, hanem egyenes falú vasserpenyőben készülő lepényt először német parasztasszonkák sütögették nyílt tűz felett. De semmiképp nem Párizsban, nem a mai, flancos formában került az asztalra.

Felerősödhet a francia szuicid hajlam, ha kitudódik, hogy a „quiche” szó egyenesen visszavezethető az eredeti „Kuchen”, azaz németül „sütemény” szóra. Jó, kellett hozzá a német nyelv speciális lotaringiai francia dialektusa (merthogy ilyen is van/volt… ?!). De akkor is imádom az ilyet: először Kuchen, ami franciásan ejtve már „küchen”, aztán lehet, a következő francia már leírva látja, az ü-t présbe teszik, a ch-t s-nek ejtik, így lesz kishe, ezt hallván a tanult francia már quiche-nek írja le. Jó, ez a levezetés nyilván felölel jónéhány hanyag átívelést és elhajást, de végülis ez a lényeg. Voila!

Az elmúlt párszáz évben aztán Franciaországban szépen elterjedt a quiche, csinos lepény formájában ma már szinte minden bisztróban, ételbárban és melegpultban megtalálható. Plusz érdekesség, hogy mára legalább annyira jellemző a dél-franciaországi, mint az északi, lotaringiai konyhára.

És ha már így belemerültem a témába, illendő elmondanom, hogy az ősi, egyben leginkább ismert változat pont a származásra utal. A quiche lorainne, azaz a lotaringiai quiche eredeti receptúrája szerint a tejszínes-tojásos masszába apróra vágott bacon/sonka-kockákat kevernek . Bár viszonylag újkori fejlesztés, a quiche lorainne-nek ma már szinte mindenhol a sajttal turbózott változatát értik az elnevezés alatt.


Ki az a Szilvia?

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy kit tisztelhetünk a recept tulajdonosában? A szóban forgó recept a régi kedves családi receptgyűjteményéből származik, igazi kincs, és mint ilyen, tiszteletből meghagyom az eredeti, papíron szereplő elnevezéssel. Egyébként Szilviát magát alig és éppenhogycsak ismertem. Egy 50-es, kedves, formás-csinos, nagyon ápolt, finom asszonyt kell elképzelni, aki barna haját hullámosra sütötte, és akinek tuti nem lett sosem lisztes a füle mögötti kispolc is, amikor tésztát gyúrt. És hogy pontosan ki is ő? Élve az egyszerűbb felvázolás lehetőségével, P anyaági másod(harmad?)unokatesójának a párjának a nagynénije, akit egyébként P anyukájához is rokoni szálak fűznek, de ez a bonyolultabb, számomra követhetetlen szál, szal hagyjuk. Amúgyis, jut eszembe, magát a receptet nem is Szilvia személyesen, hanem egy másik, szintén mindenkivel rokon nagynéni osztotta meg velem. Lehetetlen követni, tudom.

A quiche-t viszont könnyű. Most lilahagymával és goudával készült. Csodás.




Szilvia féle sajtos lepény (Goudás-lilahagymás quiche)

Hozzávalók
1 db kb 23-26 cm átmérőjű tortaformához:

1 adag linzertészta:
20 dkg finomliszt
10 dkg vaj
1 tojás sárgája
1-2 ek. jéghideg víz
csipet só
Lustáknak: 1 csomag kész linzertészta (vagy 1 csomag kész levelestészta)


Töltelék: 
250g gouda (vagy lehet ementáli, trappista, stb.)
2,5 dl tejföl
2 dl tejszín
2 tojás
só, bors (esetleg csipet szerecsendió vagy ízlés/kedv szerint chili, fehérbors, stb.)
3 fej lilahagyma közepesen finomra felkarikázva(vagy kb. 20-25 dkg bármilyen főtt/előre megpirított zöldség, gomba, esetleg többfajta sajt, stb.)



Elkészítés

• A sütőt nagyon forróra előmelegítjük (220 fok).
• A tésztához valókat alaposan összedolgozzuk: vajat alaposan elmorzsolom, addig gyúrom, míg kemény, sima felületű, gombócformájú tésztát nem kapok (kb 5-10 perc kézzel).
• A tésztát liszttel megszórt munkalapon kinyújtjuk, és kibéleljük vele a tortaformát úgy, hogy a falaira is felérjen (kb. 2-3 centi magasan). Én lusta voltam gyúródeszkával és liszttel maszatolni, a már máskor is bevált módszert alkalmaztam, azaz a gombócot csak kilapogattam, majd a tésztát kvázi belegyurmáztam a formába.
• A tésztával kibélelt forma aljába sütőpapírt fektetünk, majd erre rászórunk egy csomag szárazbabot (rizst), hogy lenyomja a papírt – és elősütés közben a tésztát. Így sütjük, babos-nehezékestül 10 percig (220 fokon).
• Kivesszük, babot/papírt eltávolítjuk, tésztát visszatesszük a sütőbe még 7 percre. Ha kész, hagyjuk kihűlni.
• Eközben elkészítjük a masszát/hagymát.
• A hagymát vajon/olajon megdinszteljük.
• Sajtot lereszeljük.
• A tejszínt, tejfölt, tojásokat jó alaposan, simára keverjük, sózzuk, borsozzuk (+ egyéb fűszerek ízlés szerint) és hozzáadjuk a már inkább langyos dinsztelt hagymát (vagy bármi mást).
• A tésztára rászórjuk a sajtot, majd nyakon öntjük a tejszínes-tojásos-hagymás masszával.
• Forró (190 fokos) sütőben sütöttem 15 percig, majd további 30 percig alacsonyabb, 170 fokos hőmérsékleten. Ha szépen felemelkedett és szépen megpirult, akkor jók vagyunk.


Leveles tésztás változat időszűkében:

A készen vásárolt levelestésztát beborítjuk a tepsibe, úgy, hogy a széleire is felérjen. Ha kell, nyújtsunk a gyári méreten egy picit. Villával szurkáljuk meg a tésztát, majd szórjuk meg a sajttal, öntsük nyakon a masszával, innentől minden ugyanaz, 45 perc sütés, első 15 perc forró sütőben, majd 30 perc alacsonyabb hőfokon. (Csak a linzertésztás maszat marad el.)


Tálalás

Fontos: a quiche-t minden tisztességes helyen frissen, de legalábbis melegen, valamilyen vinaigrette dresszinggel bekevert zöldsalátával az oldalán kínálják, nem véletlenül, hiszen így a legfinomabb. Én is így tettem (mustáros vinaigrette a kedvencem), de prezentálni már nem tudtam, mert a fotózásra már nem maradt a zöldből.
Külön megvan a bája, ha másnap, hidegen nassoljuk, otthon ülve, vagy állva, villával a hűtőbe nyúlkálva, vagy még annál is jobb, ha egy kockás pléden, a parkban henyélve falatozzuk. Nizzában mindig egy finom pohár roséval kísértük. Az is mindig bevált.


Megjegyzés magamnak: én most duplaadag masszával készültem, ami egy 40x40es klasszikus nagy lapostepsihez szükséges mennyiség, ennek megfelelően a kerek tortaformába a legjobb indulattal sem bírtam beleügyeskedni, kb a harmada visszamaradt. Legközelebb magasabbra kell csinálnom a linzeralapot.

Megjegyzés magamnak nr2: utánanéztem, mások hogyan készítik, és arra jutottam, hogy Paul Bocuse is hasonló recepttel dolgozik: 4 tojás, 3dl tejföl/crème fraiche, 1,5 dl tej, kb 20-25 dkg blansírozott (sós vízben puhított) töltőanyag, és sokkal kevesebb, mindössze 2 ek sajt, amit ő a tetejére szór. Ízlés kérdése. Aztán 45 perc 180 fokon. (Köszönet Kakaóscsigának a backupért)



2009. február 15., vasárnap

Mézben karamellizált fehérrépa leves



A jó fehérrépa a hagyományos ízesítő, levesbetét funkciónál jóval többre érdemes; mézédes, puha húsa önmagában is főszerepért kiált. Ezért is találom furcsának, hogy hogyan lett a zöldségek mumusa, amitől sokan kifejezetten ódzkodnak. És bár kirekesztettségét sosem értettem igazán, különösképp nem is bántam, hiszen így a húslevesből a fehérrépa-darabokra mindig könnyed mozdulattal repülhettem rá (nem úgy, mint a krumplira vagy a májra - gyerekként nehezen értettem, hogy ha mindenki erre pályázik, akkor miért nem lehet többet belefőzni a levesbe). 


Mostanában - nagy örömömre - kezdik (újra) felfedezni, legutóbb például pürésített formában kínálták egy elegáns étterem menüjének részeként.


Az alábbi leves szintén figyelemreméltó alkotás, ráadásul a háziasszonyok álma címre is jó eséllyel pályázhat: a fehérrépa belső értékeit trónra emelő, igazán különleges recept hozzávalói filléres tételek a piacon, elkészítése egyszerű, az eredmény pedig lenyűgöző.

 

Zárójelben jegyezném meg, hogy a mézben sült zöldség pürésítés nélkül, köretként is fantasztikus, nekem most párosításnak egy szép szelet kacsamell villant be elsőre, ami azért fura, mert ugye nem is eszem húst, de mindegy. Tudat és tudatalatti belső villongásai...? :)

 

 

Mézben karamellizált fehérrépa leves

4 személynek

(eredeti recept: www.bbc.co.uk/food)

 

Hozzávalók:

Kb. 25g olvasztott vaj (vagy lágyabb, semlegesebb ízű olaj)

0,5 kg fehérrépa, megpucolva, nagyobb darabokra aprítva

1 nagyobb db répa, megpucolva, nagyobb darabokra vágva

1 gerezd fokhagyma, durvára vágva

1 kisebb fej lilahagyma (vagy vörös is jó lesz), durvára vágva

1 tk kakukkfű (ha lehet, friss)

1 db babérlevél

1 kövér evőkanál méz (ill. ízlés kérdése)

1 liter alaplé (hús vagy zöldség alaplé, ha nincs, vízzel is működik)

1 citrom (leve)

2-3 dl tejszín

só, bors

chilipaprika


 

Elkészítés:


  • A sütőt 220 fokra melegítem.
  • A durvára vágott fehér és sárgarépát egy sütőpapírral bélelt (kevesebbet kell mosogatni) tepsibe rendezem, az olvasztott vajban alaposan átforgatom, enyhén sózom, török rá egy kevés borsot is, és kb. 20-25 percen át sütöm (vagy ameddig el nem kezdenek puhulni, és szép aranybarna színűre sülni).
  • 20-25 perc után kiszedem a sütőből, a répához keverem a hagymát, fokhagymát, majd még 10 percig sütöm.
  • Megint kiszedem tepsit, a zöldségeket megszórom a fűszerekkel, ráöntöm a mézet, alaposan összeforgatom az egészet, majd visszatéve a sütőbe további 10 percig sütöm, hogy a zöldségek karamellizálódhassanak a fűszeres mézben.
  • Ha kész, a zöldségeket lábosba teszem, felöntöm az alaplével, botmixerrel pürésítem.
  • Hozzáadom a tejszínt, felforralom, ha szükséges, sózom, borsozom.
  • Leveszem a tűzről, és kb. két evőkanál (ill. ízlés szerint) citromlé hozzáadásával  kerekítem az ízeket (óvatosan a savanyú ízzel, inkább apránként, folyamatosan kóstolgatva adagoljuk!).
  • Aki szereti, annak szárított vagy frissen aprított chilipaprikát is kínálok mellé. 

 

Elvileg tálalás előtt - a maximális krémesség érdekében - illik szűrőn átpasszírozni a levest, én ezt majdnem mindig kihagyom, de ha valakit zavar a rost, vagy nagyon különleges alkalom, megéri a plusz öt perc munkát, úgy valóban sokkal elegánsabb.



LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin