2007. november 11., vasárnap

Utolsó utáni pillanatban VKF X. - Cukkinis felfújt á la Mamus

Miért szeretek főzni… Leginkább azért, mert szeretek enni. Ennyire egyszerű. Ez gondolom annak köszönhető, hogy anyukám, a nagyik, a nagynénik, sőt, jelesebb napokon apukám is, finomabbnál finomabb dolgokkal kényeztetnek engem és a testvéreimet.

Mivel édesanyám főztjén nőttem fel, ő volt és van rám a legnagyobb hatással, tőle tanultam az alapvető hozzáállást, fortélyokat, kísérletező kedvet.

Ő vegetáriánus, amióta az eszemet tudom, és egyértelműen az ő hatására alakult ki bennem is fokozatosan a húsnélküli élet, és a tudatosan egészséges táplálkozásra való törekvés.

Bár a hús - a fiúk miatt - nincs teljesen száműzve a konyhánkból, a tipikus magyar ételek nálunk mindig is ritka vendégek voltak (és leginkább édesapám vezényletével készültek). Édesanyám nagy reformer a konyhában, mestere az egészséges ételek olyasfajta turpisságos elkészítésében, hogy az mások számára észrevehetetlenül reform és nagyon-nagyon finom legyen. Bizonyíték erre a korántsem vegetáriánus, azonban nagyon is jó étvágyú és mindig jóllakó 4 férfiemberünk.

Illetve az is, hogy szerettük mi nagyon a fasírtot, csak történt, hogy egyszer Mams távollétében a nagymamánk készítette, és nem értettük, mi a fura. Szín húsból készült, mint kiderült, míg anyukám stikában, hogy senki meg ne lássa, mindig fele szója, fele húsból készítette nekünk.

Akkor bukott le először. Fiúk kicsit hőzöngtek, nekem kifejezetten tetszett a dolog. Egészséges és finom. Remek kombináció. Azóta vagyok én a beavatott a hasonló turpisságokban. A mai napig sokszor odasúgja tálalás előtt ’Meg ne mondd a fiúknak, de a tészta fele teljes kiőrlésű búzaliszt, a másik fele tönköly!’. És persze a fiúk mit sem sejtve, jóízűen belapolják az utolsó morzsáig, mi meg jól összekacsintunk. Az egyetlen kényes kérdés – a könnyű ellenőrizhetőség miatt – a tejföl zsírtartartalma, de ha van 20%-os is az asztalon, akkor 'bótossá' és békessé' honol az asztal körül.

Muszáj megemlítenem, hogy Mamus utánozhatatlan adottságokkal rendelkezik mindenféle ételek feljavítása terén. Kőlevesben a legjobb (mese után szabadon), de legyen az konzerv sólet vagy egy kis maradék, hihetetlen érzékkel és kreativitással varázsol minden ételből még jobbat.

Gyerekkorunkban, mikor kérdezte, mit ennénk, sokszor kértünk tőle „feljavított levest”. És mellesleg, a december 24-i ebéd évekig sólet konzerv volt levesnek turbózva, utána mákos gubával. Illetve ma is az, csak ma már elfogadjuk, ha nem konzervből csinálja a bablevest. Régen még szigorúbbak voltunk, hiába sopánkodott, ellenkezett, hogy ez mennyire nem helyes, hajthatatlanok voltunk: nem mertük volna vállalni a kockázatot, hogy esetleg más lesz. Nem gondolta volna, hogy az egyszeri, kényszer szülte megoldásnak ilyen komoly következményei lesznek az M család életében.

És végezetül fantasztikus rögtönző. 4 gyereket nevelő, dolgozó asszonyként nyilván nem volt ideje receptekkel szórakozni, hát tökélyre fejlesztette a könnyedén összedobható, rögtönzött ételeket. Abból, ami karnyújtásnyira van, és max 15 perc elkészíteni.

Tehát az evés szeretete innen ered. Az viszont, hogy én miért kezdtem el főzni, egyértelműen a külföldi élményeimnek tudható be. Először kényszer szülte okokból kifolyólag, aztán már élvezetből nyúltam a fakanálért.

Merthogy anyukám finomságait a legnagyobb természetességgel tekintettem adottnak, mindaddig, míg 18 évesen el nem szakadtam egyes-egyedül egy távoli kontinensre. Az ottani család anyukája helyesen ítélte meg a helyzetet, miszerint csapnivaló a konyhában, és végleg feladja, nem akar minket tovább gyötörni. Mivel valóban borzasztó anti-tálentum volt, tényleg jobb volt így mindenkinek.

Valamit valamiért: ennek az amúgy bölcs döntésnek következtében sajna a menü meglehetősen egyhangúan alakult, rengeteg pizzával, hamburgerrel és műanyag, félkész ételekkel.


Engem kínzott a honvágy, szenvedtem a rossz ételektől, így hát kaptam az alkalmon, és azonnal feliratkoztam az iskolai főzőórára. Az otthoni telefonos segítséget is igénybe véve hamar a saját lábamra álltam. Nem sokkal később már a magam, és német szobatársam számára külön készültek a hazaira emlékeztető ételek, a család pedig - érthető, de szomorú home-made fóbiájukból fakadóan - inkább megmaradt a műanyagnál. Mindenki boldog volt, bónuszként pedig megtanultam főzni.

Aztán mikor hazatértem, elkezdtek hiányozni az ott megismert konyhák ízei, így immáron sok szabadidővel rendelkező egyetemistaként az olasz, ázsiai, mexikói, stb. ételeket itthon prezentáltam szabad délutánokon/estéken a szűkebb családi körnek.

Második alkalommal már önellátóként éltem a tengerentúli hétköznapokat, és a földrajzi adottságokból kifolyólag a karib ízvilág is a látóterembe került.

Dél-franciaországi tartózkodásom a mediterrán, leginkább provanszi, ill. a Nizzában nagyon dominánsan jelen lévő olasz és arab konyhára terelte a figyelmemet, míg az egyre bátrabban kiválasztott úticéloknak köszönhetően képbe került az indiai, thai és kambodzsai konyha is.

Mint ahogy az a fejlécben is olvasható, ezek az utazások mind a konyhámban folytatódnak. Az ottani ízek, illatok felidézése terápiás utazás téren és időn keresztül, általuk bármikor életre hívhatom a számomra oly kedves emlékekeket. Jól esik főzni, emlékezni, és persze enni.

Egy szó mint száz, édesanyám rendíthetetlen reform törekvései, kreativitása, és találékonysága, valamint kiváncsiságomtól hajtott felfedező útjaim formálják leginkább gourmand(ula) indentitásomat.

Édesanyám tiszteletére a staféta botot most átnyújtom neki, álljon itt egy tipikusan rögtönzött, abbahagyhatatlanul finom zöldségfelfújt, amit asszem a blogom hatására dokumentált, és vagy egy hónapja elküldött nekem emilen. Én vártam a megfelelő alkalomra, amikor bevethetem, és azt hiszem, ennél jobb hely és idő nem is kínálkozhatna a publikálásra.


Ízek, írás, képek, minden az ő érdeme. Puszi Mams, mennyei volt!


Cukkínis felfújt

Hogy ne kelljen már csak úgy, egy hétköznapi vacsi miatt a bótba menni, körülnéztem a frigóban, hátha össze lehetne vmi nagyon gyorsat és egészségeset dobni a családnak.

Ezeket guberáltam össze:


1 hagyma,
2 gerezd fokhagyma
1 pirospaprika
1 paradicsom
1 nagy v. 2 kis cukkini
olívaolaj
3 tojás
1/2 pohár tejföl
1 joghurt
1/2 csomag túró (kb. 12 dkg)
2 ek teljesörlésű liszt (rozs, v. más)
1 ek tönkölybúzaliszt
só,
fehérbors,
bazsalikom,
egyéb fűszer (fokhagymás só, stb.) tetszés szerint


A zöldségeket felaprítottam, hagymát az olajon kicsit dinszteltem, rá a paprikát, parit, kis idő múlva - ha már félig megpuhultak - jött hozzá a cukkini (utóbbinak kevesebb idő kell).

A tojásokat fehérjéstül együtt hozzákevertem a tejföl-joghurt-túróhoz, fűszerekkel ízesítettem, bele a lisztet, talán még egy kis tejjel higítottam (kb. olyan sűrű massza legyen, mint egy kevert tészta).

Egy lapos tálat kivajaztam, rászórtam egy kis kenyérmorzsát (barnakenyér-maradékból frissen reszelve), eloszlattam rajta a párolt zöldséget, és ráöntöttem a sűrű masszát. Tetejét reszelt sajttal megszórtam, vékony szelet paradicsomokkal díszítettem, rá kis olívaolajat, fűszereket, pötyögtettem + még egy kis reszelt sajtot, hogy a parik ne legyenek olyan csupaszok.

Mikróban kb.15-20 percig sütöttem (Mikro+ Grill), míg a tetejét gusztának nem találtam, (közben persze néha megnéztem, mit csinál?!)

Így született a Cukkinis - fogjuk rá, hogy - felfújt!

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin