2007. július 20., péntek

„Lépjen vissza 10-et, és a következő 3 körből kimarad”

Nem éppen jó beugró a bűneim megvallásával debütálni kis hazánk gasztro-közössége előtt, mondhatni bátor, no de ez van, a téma tetszik, kár lenne kihagyni a gyónás lehetőségét.

5. Fűrészpor parmezán
Jóleső érzés volt látni, hogy másoknál is helyet kapott a listán.
Azért kell, mert az igazi parmezánt, bár rendszeresen tartok, rendszeresen magában be is tolom (kis borocskával öblítve, falánk mini me), és egyszerűen nem jutok annyiszor rendes boltba, hogy mindig lehessen otthon elég a jóból. Így hát a biztosíték a fűrészpor, amire önmagában soha és semmi esetre rá nem visz a lélek, tehát tuti ott lesz a polcon, és főzéskor, vészhelyzet fennállásakor számíthatok rá.

4. Rumaroma
Bár a tiramisu receptnél nem fejtettem ki, de említésre került, hogy bizony néha muszáj, hiszen alkoholtartalmú ételek nem mindig kompatibilisek az alkalommal, fogyasztóval, stb….pedig annyira utálom. Talán a gondolata borzasztóbb is, mint az íze…

3. Édesítőszerek
Ez az én hülyeségem. Szülők mindig azt mondták, mindenki olyan hülye, mint amilyen lenni akar. Sokszor elvesz a tálalás utáni katarzisból, de bizony a hiúság nagy úr.

2. Fokozandó a fájdalmat: keményítőpor a sűrítéshez…
...meg se magyarázom. Mentségemre viszont: az ételmolyok mindig belemásznak, annyira ritkán használom.

1. Szárított petrezselyem
Ezt azért tartom cikinek, mert pont a petrezselyem az a fűszer, ami bárhol és bármikor beszerezhető, hűtőben maraton túlélő, nekem konkrétan és ráadásul a teraszomon is van belőle bokornyi, ez így tényleg megmagyarázhatatlan. Nálam benne van a top 3 kedvencben, mégis vagyok olyan lusta és balga, hogy esetenként beérem a szárítottjával…na ez az überciki.

Ráadás, hiába, ha egyszer elkezd gyónni az embör…

FUJJ FUJJ FUJJ: Étel landol a kukában. Már más is megírta eme főbűnömet, remek érzés, hogy nem egyedül engem fog tüzes vassal égetni a gasztrorendőrség elit alakulata. Hipergáz, tudom. Amennyire herótom van az állandó rámtukmálós világból, annyira tudok mégis bárgyú áldozataként közlekedni a pultok között. A szememmel vásárolok, meg munka után, éhesen, öreg hiba. Így a kosárból kettő kosár lesz, az előző heti adag hopsz egy sorral hátrébb, hűtőnek fala szinte füstöl az extra tempótól, és nini, három hét után csak reménykedem, hogy a sarokban megbújt x és n+1 (brühühűűűűűűűűű) egyedekbe nem költözött lélek.

Reménykedjünk sok dupla 6-osban, hogy minél hamarabb behozhassam a jónépet.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin